A Bujinkan Wulfskara Dojo 2008-ban indult újtára, hogy Ninjutsu alapú önvédelmet és túlélési ismereteket taníthassuk egy új nemzedéknek, és hogy legyen egy hely, ahol már megszerzett tudásunkat elmélyíthessük.
További célunk volt, hogy egy összetartó, összhangban lévő és cselekvő csapatot hozzunk létre, melynek tagjai a lehető legteljeskörűbb tudásbázissal rendelkezzenek a túlélés illetve az önvédelem terén.
Ez a keménymag hosszú évek munkájával állt össze, és jelenleg is töretlen lelkesedéssel, tárt karokkal várja a tanulni vágyókat.
Vezetőnk és mesterünk, Lenkey Zsolt Shidoshi több mint 40 éve foglalkozik küzdősportokkal és önvédelemmel. Pályafutását 10 éves korában a Karate Shito Ryu-val kezdte, majd folytatta azt a Shoto Kan, Kyokushinkai ágazatokkal. Ezután került kapcsolatba az önvédelemmel és a túléléssel, elsőként a Systema rendszerén keresztül. Ezt követően jutott el a Ninjutsuhoz, melyet a néhai David Jesse Holt Shihan-tól tanult. Holt halála után Dean Rostohar Dai Shihan fogadta magántanítványává. A magyaroszági Bujinkan szervezetben Kocsis Csaba és Lívó László Dai Shihanok szakmai irányításával végzi munkáját.
2019-ben Japánban, a központi Bujinkan Honbu Dojó-ban, Hatsumi Masaaki Soke vezényletével és Toshiro Nagato Dai Shihan végrehajtásával sikeresen Sakki tesztet tett, ezzel elérve az 5 Dan fokozatot és a Shidoshi rangot.
A 21. század embere egy szinte soha nem tapasztalt elkülönülést él át: a társadalom atomizálódását. Napjaink virtuális valóságai képesek rá, hogy hamis énképekkel ruházzák fel az egyént és közösségét; kapcsolataink ezért egyre sekélyesebbé válnak. A kiegyensúlyozott élethez azonban nélkülözhetetlen, hogy tisztán lássuk önmagunkat, és egységben is képesek legyünk gondolkodni illetve cselekedni. Emiatt csapatunk az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elv szerint működik. A képzés során először mindig az egyént csiszoljuk, viszont már az első órákon jelen vannak olyan csoportos tevékenységek, melyek megtanítják az embert bízni edzőtársaiban. Erősségeink és hibáink felvállalásának kölcsönös tettnek kell lennie ahhoz, hogy közösen kezdhessük el kimunkálni a testet és az elmét.
A Ninjutsu alapú önvédelem lényegénél fogva dinamizmust és lendületet hoz a tanuló életébe. Hozzá kell szokni a feladatok egyszerű, egyenes úton történő megközelítéséhez és a szélsőséges helyzetek kontrollált érzelmi reakciókon alapuló megoldásához. Ebből következik, hogy sosincs két egyforma helyzet: az emberi tényezők akarva akaratlanul közbeszólnak, és környezetünk is folyton folyvást változik. Erre nincs könnyen fogyasztható, formulaszerű válaszlépés. Be kell tudnunk fogadni a jelenben szerzett, hasznos tapasztalatot, és el kell engednünk a hasztalan régit.
Ez egy életforma, mely az életünk minden területére kihat és olykor gyökeres változásokat indít be. Az önfejűségen felülkerekedve, a tudás hordozójává válunk, ám személyiségünktől függően ez a tudás mindig másképp fog megnyilvánulni. Ezért alkalmas arra az általunk tanított önvédelem, hogy egyszerre önkifejezésünk eszköze legyen, és hogy általa részesei lehessünk valaminek, ami nagyobb nálunk.
+36 70 424 8221
info@wulfskara.hu
@wulfskara
A Wulfskara az AZUMA Rekreációs Életmód és Szabadidősport Egyesület önvédelmi szakosztályaként működik.
A Wulfskara szakosztály egy Japánban bejegyzett, a központi Bujinkan Honbu Dojo szervezetébe tartózó iskola.
A Wulfskara logó és név használatára az 1997. évi védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló XI. törvénycikkely érvényes.
A weboldalt szerkesztette és dizájnolta: Dömösi Gábor